18 hozzászólás

Én csak játszani akarok

szerző : dátum : 2016. január 31.
 

Oszd meg, mi majd uralkodunk helyetted :Share on FacebookShare on Google+Pin on PinterestTweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someone

Voltak idők, amikor az országban több nyomtatott videojátékos magazin is működött. Voltak idők, amikor az internetre véleményt cserélni jártak az emberek. Voltak idők, régi szép idők…

Talán ezek az idők nem is léteztek, csak a nosztalgia szépíti meg bennem a múltat. Vagy ha voltak is ilyen idők, bizonyára nem így estek meg. Mindenesetre szerintem a gaming világ eltorzult, és nem csak a day one DLC-knek, a mikrotranzakcióknak, és a 21 ezer forintos játékoknak hála. Tehát nem csak a kiadók és a fejlesztők változtak, hanem a játékosok is. A ma játékosai követelőznek, tudják, hogy mi jár nekik a pénzükért, és hogy ha azt nem kapják meg, akkor bizony beszólnak. Többnyire egyébként már azelőtt, hogy egyáltalán kipróbálták volna az adott játékot.

Voltak idők, mikor a gamerek egyszerűen csak szórakozni akartak. A játékok célja a szórakoztatás volt, és ezt a célt, a játékosok elvárásainak hála sikerült is kiszolgálniuk. Amikor olyan címek, mint a Call of Duty, a Counter-Strike, az Unreal Tournament és a Quake dominálták az FPS piacot, és bár volt ellentét a játékostáborok között, kezelhető volt a helyzet. Nem attól volt hangos minden fórum, hogy mennyire is idióták egyik, vagy másik franchise, vagy platform elkötelezett hívei.

kep_voltak_idok_01

Voltak idők, amikor még nem tudott bárki fellépni az internetre, hogy a reggeli és a fogmosás között a WC-n ülve megossza kétségtelenül magvas gondolatait a nagyközönséggel akár saját oldalán, akár valamelyik blog szolgáltatáson keresztül, vagy a szociális médiában. Amikor még a zenészek a gitár nyúzásával foglalkoztak, nem pedig azzal, hogy teljesen alpári módon osszák meg a véleményüket egy-egy játékról, illetve a játék kiadójáról.

Voltak idők, amikor senkit nem érdekelt, hogy a játék 30, vagy 60 fps-sel fut, vagy hogy 640*480-ban, esetleg 1024*768-ban. Azokban az időkben az volt a kérdés, hogy játszottál-e a legújabb csúcscímmel, nem pedig az, hogy mekkora lúzer vagy, ha Xbox One-on csak 900p-ben nyomod, és hogy pont az ilyen lúzerek miatt tart ott a játékipar, ahol. Ugyanúgy emberszámba vettek, ha 500 forintos bontós billentyűzettel játszottál, mintha több ezer forintos csodával.

kep_voltak_idok_02

Voltak idők, amikor a WASD helyett az iránygombokkal irányítottuk a karakterünket, és ez mindenkinek tökéletesen megfelelt. Amikor a 3D gyorsítás még csak gyerekcipőben járt, és nem röhögtek ki azért, mert hardveres render helyett szoftveres rendert alkalmaztál, így “éles” (persze mosott volt mind mai szemmel nézve, mint a kutyakaki, amin átmentek felmosóval) textúrák helyett csak pixelhalmazt bámulhattál.

Voltak idők, amikor az egyes fórumokra nem lehetett csak úgy regisztrálni, és az ember nem terjeszthette úgy – sokszor téves – nézeteit, mint ahogy a pékek hordják szét a friss kenyeret hajnalban. Ha akkoriban valaki elmondta a véleményét, volt súlya, ha hinni nem is feltétlenül kellett neki. Nem vezette az emberek kezét az elfogultság egyik, vagy másik cég miatt. Egy PlayStation tulajdonos jó barátságban lehetett egy PC-ssel anélkül, hogy megették volna egymást reggelire, és érveket hoztak fel annak kapcsán, hogy miért is idióta a másik fél.

kep_voltak_idok_03

Voltak idők, amikor a gamer csak játszott. Ha tetszett neki egy játék, azzal sokat játszott, ha nem tetszett neki egy játék, azzal nem játszott. Esetleg ha kipróbálta, leírta, vagy csak elmondta barátainak, miért nem tetszik neki. Amikor a gamer nem akart szakértő lenni, nem akarta megmagyarázni a számára egyébként érthetetlen piaci folyamatokat csak azért, mert a “gugliban” olvasott valamit valahol. Ekkortájt olyan játékok is sztárok lehettek, mint az egyébként csúnya, nem túl változatos, és bugoktól hemzsegő Project I.G.I., vagy épp az irányítás tekintetében finoman szólva is pocsékul teljesítő Hidden & Dangerous.

Voltak idők, amikor egy évben olyan klasszikus játékok futhattak be, mint az Unreal Tournament, az Age of Empires 2, a Homeworld, System Shock 2, a Planescape: Torment, vagy épp az EverQuest, melyek mind-mind megkerülhetetlen mérföldkövei, méltán népszerű és dicsőített kultikus címei a saját zsánerüknek. Pedig nem csináltak semmi olyat, amit előttük már más ne csinált volna.

kep_voltak_idok_04

Voltak idők, amiket visszasírok, de nem az akkori játékok miatt, hanem amiatt, mert akkoriban minden tekintetben a szórakoztatás volt a cél a játékosok részéről. Nem akarta senki megmagyarázni, hogy miért is nem vesz már 15 éve Call of Dutyt, és hogy aki mégis beruház az új részre, az bizonyára csak 10 éves kisgyerek lehet. Amikor nem harapták le csak azért a fejem, mert azt mertem mondani, hogy milyen jól szórakoztam egy játékkal Xbox One-on 900p-ben, 30 fps mellett, miközben ő PC-n játszik 4k-ban 60 fps-sel, és aki nem így tesz, az nem igazi gamer.

Voltak idők, amikor gamernek lenni nem azt jelentette, hogy fennhangon fikázunk mindent pusztán azért, mert láttunk belőle YouTube-on egy videót, ami alapján persze tökéletesen képesek vagyunk véleményt formálni, és az nem jött be. Amikor nem számoltunk pixelt meg fps-t, csak azt néztük, hogy “jó-e a játék”. Én ezeket az időket sírom vissza, egy olyan közeget, amiben azt tudom mondani, hogy egy játék akkor is jó, hanem 1080@60, hanem 720@30, egy olyan időt, régi időt, amikor gamernek lenni azt jelentette, hogy az ember játszik. Én ma is csak ennyit akarok, játszani. Nem idiótának lenni azért, hogy milyen platformon, mekkora felbontásban, milyen sebességgel teszem ezt.

Én tényleg csak játszani akarok…

  • Daniel BiG

    Iszom szavaid gamer srác 🙂

  • Hát Csabi ez a hátránya ha játékújságíró vagy, mindenképp kapod az arcodba ezeket ha akarod, ha nem 😀

  • Kispite

    Ja Főnök, kicsit összeszorult a szívem a képek láttam vagy olvasva a címeket. Emlékszem, amikor úgy toltuk az első 3d-s nfs-t, hogy nem volt 3d kártyánk, aztán egy jó fél év volt, mire összedobtunk egy voodo 1-re. Emlékszem, amikor még a multi élményt az jelentette, hogy pár sráccal az szülők pinyójába toltuk a MOHAA-t, vagy csak a bratyóval 1v1-ben, bazooka only-ban. Én még emlékszem, amikor heteket elvoltam egy Settlers 2-vel, vagy egy Red Alerttel! Vagy amikor Mortal-t játszottunk 1 billentyűzettel. De sose felejtem el, amikor Csillebércen megvettem az első 576 kbyte-omat egy sráctól, mert tudtam, hogy a bátyónak lesz PC-je. És ott láttam a máig felejthetetlen Dungeon Keeper-t.

    • Bizony, mit számított akkor a felbontás, meg az fps… Ha nem akadt, akkor már jók voltunk, és mégis szuper élményekben volt részünk, amik nem hogy egy-két hétig, de egész életünkben elkísérnek.

      Részemről sosem fogom elfelejteni, mikor a Diablo 1-ben kiraktam aranyból az egész földet, vagy amikor a Medal of Honor: Allied Assaultban újra és újra betöltöttem a partraszállós pályát, mert egyszerűen annyira eszméletlen király volt. Vagy amikor a Call of Duty-ban 1v1-eztünk a Toujane mapen. Vagy amikor Age of Empiresben volt egy 10 perces “no attack” limit, majd utána zúztuk egymás, mintha életünk múlott volna rajta, pedig az figurák nagyobbak voltak, mint az épület, ahol legyártásra kerültek.

      Amikor nem számított, csak az élmény, és nem azt néztük, hogy valami milyen csúnya, hanem azt, hogy mennyire király.

      • Daniel BiG

        Amikor először megláttam C64-en a Wizard of War-t. Az a grafika, fotorealisztikus volt 🙂
        Ez egy más világ volt más ebmerek számára.
        Ma már a 3 éves kisfiam youtubeozik, játszik a telómon, és néha a ps4-et zúzza (szerencsére nem kalapáccsal)
        3 évesen szerintem még csak makogtam, és a wc papír tekercsével rohangáltam fel-alá a lakásban 🙂
        Ez egy másik világ, egy másik (de)generációnak…

        • Kispite

          Az első élményem valahol ott kezdődik, amikor édesapát a Vásárosnamény piacon vett egy “nitendot” legalább is mi így hívtuk, de mindenki tudja, hogy arra a sárga kazettás konzolra gondolok, ami volt 250 játék. Köztük olyan nagy nevekkel, mint a: Contra, Tank stb. És mi még nem a disco miatt jártunk le a közelben lévő tisztpartra, hanem azért mert ott volt Mortal Kombat 2 játékgép. Aztán jött egy űrkorszak a Sega Megadrive 2. Sonic, Eco, MK3 Ultimate. De megvolt a C64 feeling is. A karate és hasonló nagy nevek. Ma meg már… Persze, azért ma is akadnak olyan nevek, amik szerintem minden dicséretet megérdemelnek Pl.: Witcher 3!

  • Besamel

    Amikor a 16 megás vga-m nem bírta csak 5 percig a GTA III-at, mert utána újraindult túlmelegedés miatt a gép. De még így is élmény volt versenyezni magammal, hogy hányadik missionig jutok. Vagy amikor kb. 9 évesen édesanyám kollégája összeállított nekem egy gépet, és az NFS2-t, Heroes III-at, Quake 3-at és Diablo 2-t hagyta ott feltelepítve. Minden, amire egy 9 évesnek szüksége lehet 😀 Mindig visszasírom ezeket az időket… Időtálló darabok egytől egyig, és nem csak az emlékek miatt.

    • “Amikor a 16 megás vga-m nem bírta csak 5 percig a GTA III-at, mert utána újraindult túlmelegedés miatt” – pontosan erről beszélek, mégis imádtad, élvezted és abszolút nem volt rossz a játék ettől.

  • Pottyfiu

    “Régi” szép idők 😀

  • Koda

    Emlékszem mikor a Vice cityt toltam ha esett az eső akkor szarakodott a gép mert nem bírta az akkori Geforce Mx440-em és mindig ha láttam kezd borulni az idő be írtam a jó idő kódot és így vittem végig. 😀
    Mai napig van olyan játék amit szívesen előveszek hiába van már több mint 10-éves de az élmény még mindig magával ragad mint anno.

    • A Vice City óriási kedvencem, konkrétan az egyetlen GTA, amit végigjátszottam.

  • Csokikancellár

    Én speciel nem tudok egyetérteni a cikk tartalmának nagy részével.
    “Én tényleg csak játszani akarok…” Akkor játsszál, és ne youtube, meg fórumbejegyzéseken akadj ki.
    “Voltak idők, amikor gamernek lenni nem azt jelentette, hogy fennhangon fikázunk mindent pusztán azért, mert láttunk belőle YouTube-on egy videót, ami alapján persze tökéletesen képesek vagyunk véleményt formálni, és az nem jött be. Amikor nem számoltunk pixelt meg fps-t, csak azt néztük, hogy “jó-e a játék””
    Tényleg nem kötözködni akarok, jó tanács. Csak azt nézd, hogy jó-e a játék, és ne a pixeleket számold. Számomra most sem ezt jelenti a ‘gamernek lenni’. Természetesen az ipar népszerűsége miatt több lett a ‘játékos’, ami miatt megjelentek a kellemetlenebb elemek, de ha hagyod, hogy ez befolyásoljon, a hiba benned van.
    Több lett a tucatjáték is. De ma is megtalálhatóak igazán kíváló játékok. Ha valakit zavarnak az online csalók, gyerekes idióták, stb, meg milyen jó volt régen LAN-partykat tolni, az toljon LAN-partykat, és ne online játszon. Ha régen nem zavart, hogy nem tudsz felbontást állítani, bugos volt ez-az, akkor most se zavarjon 😛 (igen, régen is léteztek bugok, bár a megszépült emlékekben ezek ugye nem annyira szerepelnek)
    Ha valamit érdemes visszasírni, az a demo, és a játékok ára. Ma általában nincs lehetőség legálisan kipróbálni a játékokat. Esetleg, hogy kevesebb volt a tucatjáték. (de régen is voltak, de azokra ugye senki sem emlékszik). Ezen kívül minden más csak nosztalgia 🙂
    A mai napig előveszek olyan játékokat, mint a Total Annihilation, Transport Tycoon, Unreal Tournament 1, Imperium Galactica 2, Diablo, vagy tegnap épp lanon toltunk Soldier of Fortune 2-t.
    De mindemellett szeretem a Diablo 3-t (nem publicon játszok, csak haverokkal), nagyon jó játék volt a Bioshock 1, a Dishonored, és a Skyrim modder közösség is kiváló. Jót játszottunk haverral a C&C Tiberium Wars-szal, és amikor összeszedtünk 8 embert MW2 multira, senki nem panaszkodott. Lehetne még sorolni.

    • Jó lenne, ha ez így működne. Sajnos nagyon nehéz elkerülni azt, amiről írtam. Ha felmegyek például egy Diablós rajongói oldalra, mert szeretném megtudni a legutóbbi infókat, egyből abba futok, hogy a Blizzard mekkora egy szemét cég, és nem törődnek a játékossal.

      Ha felmegyek YouTube-ra, hogy megnézzem egy játék új trailerét, majd kicsit lentebb görgetek, hogy megtudjam, mit gondolnak az emberek, egyből azt látom, hogy az a szemét kiadó már megint el akar adni egy DLC-nyi tartalmat teljes áron.

      Engem abszolút nem befolyásol az, ha valaki szerint 900p-ben játszani lúzerség, pusztán szóvá tettem, hogy szerintem ez nincs így rendben. Régen ez nem így ment. Nem a játékokat sírom vissza, én ma is találok pont annyi kiváló játékot, amivel elvagyok. Szerintem nem 90%-nál kezdődik a jó játék. 🙂

      Ami nekem hiányzik, az a normális párbeszéd a játékosok között, mert én kíváncsi vagyok mások véleményére. Szeretném megtudni, hogy ha neked tetszik egy játék, az miért tetszik, vagy ha épp nem jött be, akkor miért nem jött be. És nem szeretném azt olvasni a Far Cry Primal videók, vagy hírek alatt, hogy a köcsög Ubisoft megint csak a rókabőrt nyúzza. Ráadásul olyan játékosoktól, akiket abszolút nem is érdekel a cím, nem is játszottak az előző részekkel, és az újjal sem akarnak.

      Vagy ugyanez pepitában a Star Wars Battlefrontnál. Az EA jó előre lekommunikálta, hogy ez egy casual shooter, hétvégi játékosoknak, amit a grafika és a hangulat visz el a hátán. Erre minden Star Wars Battlefront anyagnál azt olvasni, hogy mekkora lehúzás a játék, és egy szar szemét cég az EA.

      Persze ezt ki lehet azzal kerülni, hogy abszolút sehol nem görgetek le a komment szekcióig, de menthetetlen vagyok, kíváncsi vagyok rá, hogy a nem idióták mit gondolnak a a játékokról, a piaci folyamatokról. Csak sajnos nagyon kevés helyen lehet normális emberekkel normálisan beszélgetni.

      • Csokikancellár

        Hát ez igaz, azért is nem azt írtam, hogy teljesen más véleményen lennék, de itt a probléma az internettel van, ahogy írtad, boldog-boldogtalan kiöntheti most már anonim módon a lelkét (és kikaparhatja a másik szemét). De ez sajnos mindenhol így van, ahol nagyon-nagyon sok fiatalember van érintve egyszerre, ilyen az emberi természet. Ott van példának a politika, a foci, vagy körülbelül akármi :/
        De épp ezt szerettem volna hangsúlyozni, hogy az igazi gémernek megvan a saját környezete, irama, amit nem igazán tud külső hatás befolyásolni. Én is kiégtem ezeken a fórumokon már, ezért automatikusan filterezik az agyam 😀
        De nézd meg, itt van mondjuk most ez a beszélgetés, ahol láthatóan két veterán gémer el tud diskurálni a témán, anélkül, hogy elküldenénk egymás felmenőit melegebb éghajlatra 😀

        • Nyilvánvalóan nem ma kezdtük a szakmát, az igaz. Viszont sajnos nagyon kevés az összeszedett komment, és rengeteg a fikázás, az olyan komment meg még kevesebb, amire lehet reagálni is érdemben.

          Sajnos erre a sajtó (mind hazai, mind külföldi) is rátesz egy lapáttal, öntik az olajat a tűzre. Az a jó anyag, amiben valamit lehet fikázni, és el sem várják az olvasóktól, hogy hozzá tudjanak tenni valamit a párbeszédhez. Nos, a legtöbb olvasó amúgy is képtelen lenne rá. Sőt, jó pár szerkesztő sem igazán tudja, miről ír.

          Egyébként a politikát már teljesen feladtam, nem nézek/olvasok híreket, teljesen esélytelen abban a témában bármilyen párbeszédet folytatni, ami ne anyázásba torkollna.

          • Csokikancellár

            Ja, egyébként én rontottam el, mert bár a cikkben tényleg ez volt a téma lényege, valamiért a kommentgörgetés után már arra asszociáltam, hogy főleg a mai játékokkal van gondja mindenkinek, bocsánat 😀
            Engem is zavar, hogy ha demo hiányában releváns véleményekre vagyok kíváncsi, akkor úgy kell összevadászni a kevésbé ismert hardcore fórumokat 😀

          • Nem abszolút, nem a játékokkal van bajom. Szerencsére én már kinőttem abból a korból, hogy csak azért fikázzak valamit, mert az nem nekem készült. Nagyon sok szuper játék készül manapság is, jó eséllyel több, mint amit egy átlagos ember meg tud venni, és végig tud játszani.

            Nekem konkrétan ezzel a mindent és mindenkit fikázó attitűddel van bajom. Amikor leírom, hogy a Watch Dogs szerintem kellemes kis játék, és Xbox One-on játszottam végig, majd azt kapom vissza, hogy egyrészt a Watch Dogs az egy szemétkupac, másrészt az Xbox One egy szemétkupac, harmadrészt én is egy szemétkupac vagyok, mert Watch Dogsot játszok Xbox One-on. Félreértés ne essék, ettől függetlenül végigjátszottam, és élveztem, és várom a második részét. Szóval nem igazán hatnak meg az ilyen kommentek, csak egyszerűen ez ebben a formában nem normális.

            Mikor az az általános trend a külföldi fórumokon, hogy aki konzolon játszik az egy “paraszt” (console peasant), míg aki PC-n, az egy csodalény, egy felsőbbrendű létforma (PC Master Race). És ez már rég túlnőtt a viccen, az emberek halál komolyan lenézik azt, aki konzolon játszik. Ez nem normális, ez így nincs rendben.

            És félreértés ne essék itt sem, ha valakinek nem tetszik valami, akkor normális, ha leírja a véleményét. De az, hogy az “ubiszoft szaaar, az elektrónik árc szaaar”, az nem vélemény.

  • Dexter

    Nagyon jó cikk, nagyon a szívemből szólt. Mondjuk én még félig ebben is élek…talán… valami…vagy fene tudja (nagy problémám, hogy a laptopomon, ami az egyetlen gépem a házban, nem megy a Kotor 2 vagy a Mech Warrior 3. Egyszerűen nem kompatibilis vele a vga. Pech.)
    Abban is igazat tudok adni, hogy sajnos ma már úgy látom, hogy titáni erő kell ahhoz, hogy ellentarts a sz*rviharnak, ami a netről zúdul a nyakadba.
    Amikor még nem volt trend a Blizzardot utálni, mert olyan módon változott a játék, amivel te hátrányban vagy, amikor lehetett játszani a CoD-al anélkül, hogy a multinak a közelébe merészkedj (mert volt egy épkézláb kampánya mondjuk, vagy bármi más el tudott benne foglalni), vagy szimplán csak leülhettél játszani egy MMO-val, anélkül, hogy az életedet áldoztad volna rá. Ez utóbbi mondjuk később úgyis megtörtént, de nem néztek ki egy klánból/céhből/akármiből, mert nem tudsz napi 10 órát a fejlődésre áldozni. Azért ezeket említem, mert nekem ezek még szép nosztalgikus élményeim.
    Szóval iszom a szavaid, imádom a cikket, és nagy csillogó szemekkel várok még több ilyet.