0 hozzászólás

Érkezik a Shenmue I és II

szerző : dátum : április 16.
 

A sorozat első két része 2000-ben és 2001-ben jelent meg Dreamcastre, de a második rész az eredeti Xbox konzolra is befutott 2003-ban.

A harmadik rész jelenleg is készül, és ha minden a tervek szerint halad, akkor az idei év második felében meg is érkezik. A Sega most bejelentette, hogy az első két részt is kiadják újra PC-re, PS4-re és Xbox One-ra egyaránt.

A sztori szerint 1986-ban járunk, amikor Ryo Hazuki, egy tinédzser dzsúdzsucu harcos visszatér apja dódzsójába, ahol szemtanúja lesz, amint egy kínai férfi megöli. Lan Di, a gyilkos, ellop egy titokzatos ereklyét, ami Dragon Mirror néven ismernek. Ryo felesküszik rá, hogy megbosszulja apja halálát, és a pokolba is követi a gyilkosát.

Az első részben Ryo nyomoz, megpróbál minden nyomot felderíteni, miközben megannyi akadályba ütközik útja során. A második részben folytatja a kalandját, de ezúttal már Kínába is el kell látogatnia, ahol még mélyebbre merül az alvilágban. Megannyi harcművész mesterrel fut össze, akik segítik a küldetésében, illetve rájön, hogy mitől is olyan különleges a Dragon Mirror.

Az újrakiadásban frissített kezelőfelület vár, választhatsz a régi és új irányítási megoldások között, a japán szinkron mindenhol elérhető lesz az egész világon, illetve a felbontást is szabadon lehet állítani.

Napra pontos megjelenési dátum nincs, egyelőre csak annyit tudni, hogy valamikor az idei évben érkezik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra egyaránt.

[FORRÁS: allgamesdelta.net]