0 hozzászólás

For Honor: 100-nál is több tárgyat vesznek ki a játékból

szerző : dátum : július 6.
 

A Ubisoft elmondta, hogy a megjelenés óta már rengeteg újdonság került a címbe, talán túl sok is. Ideje szortírozni.

Egész konkrétan 146 tárgytól válnak meg a fejlesztők, ám nem teljes örökre. Amik eddig állandóan elérhetőek voltak, azok július 19-én kikerülnek, ám időlegesen lehet, hogy visszahozzák őket. Így ha most lemaradsz, nem biztos, hogy teljesen kimaradsz, ugyanakkor ha nagyon szeretnél valamit, lehet kár várni arra, hogy valamikor a ködös jövőben visszapakolják. A tárgyak teljes listáját ezen a linken keresztül böngészheted át.

Egészen július 19-én délután 2 óráig mindet 50% kedvezménnyel vásárolhatod meg, ha ki szeretnéd egészíteni a gyűjteményed. Természetesen amiket eddig megvettél, azok nem kerülnek eltávolításra.

És hogy miért kerülnek ki a játékból a dolgok? A fejlesztő elmondta, hogy veterán játékos számára már megszokottak voltak, ám ha valaki most csöppen bele a címbe, annak túl sok lehet a felkínált lehetőség. Ezért a régi tárgyakat vetésforgóban fogják folyamatosan a játékban tartani, miközben természetesen újdonságokkal töltik fel a kínálatot.

A játékosok nem fogadták kitörő örömmel a döntést, egyesek igencsak nyersen fogalmaztak, míg mások szerint talán jobb döntés lenne a kezelőfelületet újratervezni, hogy a sok tárgy ne legyen valóban túl sok az újaknak.

[FORRÁS: pcgamesn.com]