Video Games
0 hozzászólás

Nioh játékteszt

szerző : dátum : 2017. február 8.
 

Feudális Japán, szamurájok, hatalmas szörnyek, masocore nehézség – ezt ígérte a Nioh. Elmerültünk a dark fantasy és a valóság elegyét nyújtó akció RPG-ben.

Sablonosabban nem is kezdhetném, de nagyon őszinte leszek. Egyáltalán nincsenek kedvenceim között a japán akció RPG-k, sem játékmenet, sem sztori, sem hangulat irányból. Ennek ellenére kíváncsi voltam a Nioh-ra, már csak azért is mert világszerte népszerű ez a stílus és a játék megjelenését már-már olyan hype előzte meg, mintha egy új blockbuster cím került volna a boltok polcaira (ezzel persze nem a játék érdemeit kisebbítem). Kíváncsi voltam azért, hogy miért van ez a nagy felhajtás, továbbá hogy mit is tud nyújtani egy ilyen cím, amitől egyszeriben kisebb (nagyobb?) tömegek őrülnek meg. Biztosan vannak (pl. a műfaj hardcore rajongói) akiknél ezzel a bevezetővel már el is vágtam magam (miért EZ teszteli?), nekik azt ajánlom adjanak nyugodtan +1, vagy akár 2 pontot a cikk végi értékelőhöz és azért talán mégis olvassanak tovább, hogy egy más nézőpontot megismerjenek. Ha úgy tetszik: én leszek a kívülálló, aki elmondja a benyomásait.

A játékot a Dark Souls, Demon Souls, Bloodborne féle vonalhoz lehet leginkább rokonítani, de azzal a kivétellel, hogy habár nagyon hasonló a stílus, ezt nem a From Software követte el. A Team Ninja játékáról van szó, akiket a múltból a pusztán akció (és mell) orientált Dead or Alive-ok mellett a stílusban inkább közelebb álló Ninja Gaiden sorozat kapcsán ismerhetünk. Hozzá kell tenni azonban, hogy ők is csak örökölték a projektet, először 2010-ben kérték fel a gárdát, hogy segítsenek be, míg végül 2012-től került hozzájuk teljes mértékben az irányítás. A játék első verzióját 2004-ben kezdte el a Koei belsős csapata és egy tradicionálisabb, JRPG vonalon indultak el. A kiadó óriás azonban négy év elteltével lelőtte a projektet, mert nem találta elég jónak. Ezután a Dynasty Warriors kapcsán ismert Omega Force dolgozott rajta, ám ők sem kerülték el a kaszát, mert a Koeinek nem tetszett az irány amibe vitték a játékot.

A sztori alapjait a legendás japán filmrendező, Akira Kurosawa egy be nem fejezett forgatókönyve szolgáltatta eredetileg, mindebből mostanára nagyjából a setting és a főhős maradt meg mindössze. William Adams – akármennyire is tűnik a Witcher sorozatban főszereplő Geralt koppintásának – a valóságban is létezett. A hosszú szőke bozonttal és dús arcszőrzettel megáldott férfiút a nyugat szamurájaként szokták emlegetni, és például James Clavell is róla mintázta világhírű regényének, a Sógunnak a főhősét. Az eredetileg tengerészként szolgáló William ugyanis az első európai volt, aki a feudális Japán területére tévedt és olyannyira magával ragadták az ott látottak, hogy gyakorlatilag maga is szamurájjá érett. Ebben a miliőben játszódik a játék, s noha a sztori kitalált (például a fent említett regényből is kölcsönöz) és némi dark fantasyvel van nyakon öntve; további ismert, valós történelmi személyeket vonultat fel, mint a legendás szamuráj Hattori Hanzo vagy éppen a főgonosz Edward Kelley.

A kezdésnél Londonban találjuk magunkat, ami lehet történet szempontból indokolt, de nagyon sok más szempontból nem volt jó választás szerintem. A börtön ugyanis, ahol főszereplőnk raboskodik, igencsak ingerszegény környezet és itt nem pusztán arra kell gondolni, hogy a készítők nagyon élethűen szerették volna bemutatni a senyvedést. Ki kell mondanom, hogy bizony a játék kifejezetten ronda benyomást kelt elsőre. Mikor a cellában megkaptam az irányítást, elgondolkoztam, hogy ez most valóban 2017 egyik legjobban várt játéka-e. Persze a pixeles ajtókeret és a koromsötét falak hamar tovaszállnak és kifejezetten látványos is tud lenni a Nioh (főleg az átvezető filmekben, de későbbi pályákon is vannak szép megoldások), de ez a kettősség végig megmarad a játék során. Helyenként csúnya, elmosott textúrák, vagy túlságosan is egyszerűen kivitelezett tereptárgyak fogadnak és bizony ábrándítanak ki.

“Oda se neki, a játékélmény a lényeg” – érvelhetnek a rajongók és igazuk van, hiszen ha belejövünk, akkor már kevésbé foglalkozunk a fent említett grafikai gyengeségekkel. Itt azonban el is érkeztünk egy másik vitás ponthoz, amit egyesek erénynek, mások (mint én) pedig átoknak fognak tekinteni. A játék ugyanis nehéz. Nem kicsit, nagyon – habár erről megoszlanak a vélemények, vannak hardcore fanatikusok, akik például a már említett From Software címeihez képest kis túlzással délutáni babazsúrként tekintenek a Nioh-ra. A dolog persze nem véletlen, hiszen ilyen felmenőkkel eleve nem egy könnyed sétagaloppra számíthattak azok, aki már tűkön ülve várták a megjelenést és maguk a fejlesztők is nyíltan elmondták különféle interjúkban, hogy tulajdonképp mazohistáknak címezték a kalandot. A kezdés viszont egy magamfajta “műkedvelőnek” váratlan volt, mintha egyszeriben mély vízbe dobtak volna. A prológust végigszenvedve kapjuk meg ráadásul a tutorialt, aminek nagy részét saját kárunkon addigra kitapasztaljuk amúgy is.

Persze a játék később sem lesz könnyű, hiszen nem az irányítás teszi nehézzé. Gyorsan szögezzük le, hogy a játék egésze, tulajdonképp a harc körül forog, ez adja a Nioh lényegét, sava-borsát. Látszik, hogy nagyon átgondolt, mély rendszert találtak ki a Team Ninjánál, számos kis apróság van, amellyel befolyásolhatjuk a harcmodorunkat, stílusunkat, felszerelésünket. Az irányítás mindennek a nagy egésznek a része, s habár lehet, hogy nem mindenkinek fog kézre állni (pl. a rivális sorozatok kedvelőinek), abszolút tanulható és elsajátítható. A gond nem itt van, hanem a szándékosan erősebb ellenfelekben, akiken gyakorlatilag rengeteg tápolással, gyűjtögetéssel tudunk csak felülkerekedni.

Persze a gyakorlott játékosok most lemondóan legyintenek, hogy de hát ez minden RPG lényege, azonban a Nioh kicsit túlzásba viszi mindezt. Gyakorlatilag több százszor fogunk az egyes pályaszakaszokon végigmenni, mire sikerül azt teljesíteni, és mivel sajnos az AI se nem változatos (értsd: nagyon hasonló ellenfelek jönnek majd a későbbiek során is) se nem különösebben okos, így egy idő után kissé repetitív lesz az élmény. Egy idő után kitanulható, hogyan cselezhetjük ki az ellenfeleket, így gyakorlatilag ugyanazt a taktikát alkalmazhatjuk végig. Ez persze nem azt jelenti, hogy könnyű dolgunk lenne, egyrészt a fentiek miatt (erősebb ellenfelek), másrészt azért, mert a játék egy pillanatra sem enged lazítani. Elég egy elmélázott pillanat, vagy kissé lazább támadás, és máris oda a fele energiánk.

A harc gyakorlatilag úgy kezdődik, hogy rá kell “csatlakoznunk” az ellenfelünkre a jobb analóg kar lenyomásával, ami elősegíti, hogy csak rá fókuszáljunk. Egyszerre négy fegyver lehet kéznél, kettő közelharcra való, kettő pedig távolra. Ezek között könnyedén válthatunk harc közben. A képernyő tetején két csík látható, amelyből az első az életerőnket jelenti – ez tiszta sor, ha elfogy, akkor meghalunk. A második a stamina, vagy ahogy a Nioh-ban hívják, Ki. Amint ez elfogy, nem tudunk támadni tovább, hanem regenerálódnunk kell (ilyenkor kell eltáncolnunk a támadások elől, esetleg kivédeni, vagy szimplán elfutni).

A játékban nincs a klasszikus értelemben vett mentés, vagyis ha meghalunk, akkor a legutóbbi “checkpointnál”, vagyis a szanaszét található oltárok egyikénél éledünk újra. Persze a felszerelésünk egy részért ilyenkor megtartjuk, de egy rakás begyűjtött dolgot, valamint játékbeli pénzünket bukjuk. Mivel ez utóbbi a fejlesztés alapja, ezért hasznos, ha a korábbi elhalálozásunk helyén megkeressük az ott maradt szellemünket, mert ilyenkor visszaszerezhetjük cuccainkat. Viszont ha ez messze történik a már említett biztonságot jelentő oltároktól, akkor nem biztos, hogy újra eljutunk oda életben. Épp ezért hiába a nagy, felfedezhető terület, jobban járunk, ha csak ennek környékén kóricálunk és fejlesztgetünk eleinte, míg a továbblépés nem garantált, vagyis amíg jó cuccokat be nem gyűjtünk, lépünk pár szintet, egyszóval erősödünk. Mert ha még nem említettem volna, az oltár használatnál minden ellenfél visszakerül a pályára, azok is, akik a megadott “checkpoint” előtti részen kerültek legyőzésre.

Egy máshonnan lopott hasonlat szerint a Nioh, olyan mint egy jól megkoreografált tánc: rá kell érezni az ízére, fel kell venni a ritmust és akkor magával ragad. Mindez igaz is, de pont ebben rejlik a sebezhetősége. Egy idő után unalmas lesz, hogy már többedszerre visszük végig a pályát, az ellenfelek pont ugyanúgy jönnek, pont ugyanúgy reagálnak (rövid sztori a buta AI-ról, mikor is egy leíjazott ellenfél fentről becsapódik két másik mellé, akik semmitől sem zavartatva diskurálnak tovább egymással), szinte már keresi az ember, hogy kicsit máshogy történjenek a dolgok, az újbóli végigjátszásnál. Ugyanis könnyen előfordul az a helyzet, hogy az alap ellenfeleket már félkézzel, csukott szemmel vagdaljuk, de a bosshoz még gyengusok vagyunk. Ilyenkor nincs más, mint tápolgatni, fejlesztgetni, ami a játékidőt ugyan kitolja, de csak a fanatikusoknak jelent igazi szórakozást. További gond, hogy a bossokhoz nem árt használni, a menet közben szintén előforduló apróbb, varázstárgyakat (mint az energia visszaállító potion), vagy éppen kisebb bombákat, egyéb segédeszközöket. Ezeknek a száma véges, ami azt jelenti, ha esetleg elbukjuk a boss elleni harcot, akkor megint mehetünk vissza gyűjtögetni.

A fegyverekre kitérve: itt igazi újdonságot nem fogunk lelni. Rengeteg féle és fajta van, de a klasszikus választékot kapjuk: nagy nehéz osztályban a különféle kalapácsok, bárdok, fejszék dominálnak, vannak egy és kétkezes kardok, lándzsák, és mindezeknek különféle variációi. Távolra íjakkal és különféle lőfegyverekkel oszthatjuk az áldást, amelyhez persze külön kell muníciót gyűjteni, ami néha drága kincs, így nem árt tervezni, mikor használjuk el. Fegyvereinknek persze jó RPG-s szokás szerint adódhatnak különféle speciális tulajdonságai, amelyek egyéb attribútumainkat növelik (pl. több pénzt, kapunk a legyőzött ellenfelekért, vagy valamely képességünk pár százalékkal vagy ponttal nagyobb lesz). Van lehetőség arra is, hogy a kovácsműhelyben tuningoljuk ezeket tudás, vagy ha úgy tetszik erősség szerint, de a külcsínt is “pimpelhejük”.  Amit még a harc kapcsán el kell mondani, és egyedi dolog, az a Stance-ek szerepe, vagyis ahogy oldalt kis piktogramokon is látni lehet, hogy áll be a harchoz a karakterünk. Ennek három fajtája van, magas, középső és alsó. Tulajdonképp a Ki fogyását (is) befolyásolja a dolog és ha fentebbre állítjuk, akkor nagyobb a sebzés, de kisebb a védekezés lehetősége, mert a “stamina” csíkja ezáltal gyorsabban fogy. Míg ha lentre rakjuk, akkor sok, kis, de kevésbé effektív támadásra lesz lehetőségünk.

Kicsit félve írom le a rajongóktól tartva, de mint a fentiekből is kitűnik, semmilyen eget verően nagy újítást nem találhatunk a Niohban. Tisztán látszik, hogy egy szívvel, lélekkel összerakott, igényes játék, de ezen túllendülve leginkább egy tisztes iparos munkaként tudnám aposztrofálni. Rendkívül összetett, átgondolt, jól összerakott cucc, de inkább csak a stílus szerelmeseinek fog kellemes perceket okozni. A sok-sok farmolás és a nehézség valószínűleg elveszi majd a kocajátékosok kedvét, még ha eleinte kifejezetten addiktív jelleget is kölcsönöz a sok ismétlés (azért is megcsinálom jelleggel). Egy idő után azonban jön a frusztráció egy-egy bossnál, amikor sokadszor sem tudjuk legyőzni és az ezt követő kissé repetitív gyűjtögetés. Aki azonban nem riad meg a kihívástól, szereti a nehéz játékokat, és még a japán stílust is bírja (például ha hirtelen előugrik egy beszélő macska, aki kioktat az élet dolgairól), az megtalálhatja a számítását. Nekik készült a Nioh.

A tesztpéldányt a Sony hazai PR képviselete bocsátotta rendelkezésünkre, amit ezúton is köszönünk.

A pontozási rendszerünkről itt olvashatsz bővebben.

Részletek
 
Pozitív

- kőkemény nehézség
- jól átgondolt, profi harcrendszer
- hangulatos setting
- választható grafikai módozatok

Negatív

- kőkemény nehézség
- a grafika helyenként csúnya
- egy idő után repetitívvé válik a farmolás
- az AI néha buta és kiszámítható

Szerkesztői értékelés
 
Grafika
7.0

 
Hangok/zene
8.0

 
Irányítás
8.0

 
Játékélmény
7.0

Összes pontszám
7.0

Az értékeléshez vidd fölé az egeret
Olvasói értékelés
 
Grafika
6.7

 
Hangok/zene
6.1

 
Irányítás
5.3

 
Játékélmény
5.2

Olvasói pontszám
5 értékelés
5.8

Értékelted ezt