Video Games
9 hozzászólás

Uncharted 4 – A Thief’s End játékteszt

szerző : dátum : 2016. június 3.
 

A széria legújabb epizódja már jó ideje megjelent, így aki akarta, már könnyedén végig is játszhatta. Ha már terveinkkel ellentétben nem sikerült hamar kritikát közölni, és úgyis elszaladt a premier, inkább az alapos utat választottuk és mivel szinte mindenki ismeri az alapanyagot, a spoilerek terén se fogjuk vissza magunkat.

A játék kritika, mint műfaj halott. Már leírni is szörnyen ciki, de az interneten annyira egyszerűen és könnyen megy a vélemény nyilvánítás, hogy egyszeriben mindenkiből esztéta lett. Legalább annyira, ahogy filmrendező, producer, színész, zenész, DJ, fotós és modell is…. egyszóval rocksztár. Ráadásul már nem igazán szeretünk olvasni. Sokkal egyszerűbb egy gameplay videót végignézni, mint megbirkózni a betűk tengerével, legfeljebb akkor teszünk ilyet, ha az író szimpatikus és a véleménye valamennyire meghatározó, de gyakran így is csak egy cikk eleje, meg vége van meg, a köztes részt legfeljebb felületesen átfutjuk. Merész kijelentés és egyáltalán mi köze az Unchartedhez? Remélhetőleg hamarosan kiderül, de ehhez sajnos tovább kell “fárasztanod” a szemed.

ki_uncharted_4_a_thiefs_end_18

Egy másik népszerű megoldás lehet a különféle gyűjtő site-ok böngészése, mint amilyen a GameRankings is – csak a millió review tengeréből kell leszűrnünk egy össz pontszámot és máris képben vagyunk az adott játék minőségével. De valóban így van? Minden a pontszám? Először is ott vannak a különféle botrányok, amik kapcsán nem lehet már biztos az ember, hogy az adott sajtó orgánumot nem fizették-e le egy jobb értékelés reményében, másrészt ugye az adott cikk írója is lehet elfogult a teszt alanyával, vagy éppen annak ellenében. Az Uncharted 4 pontosan ehhez hasonlatos pofonokba szaladt bele, legalábbis az utóbb említett példára reflektálva lehet megemlíteni a népszerű IGN, a játékról lehozott első értékelését, ami “csak”  8.8 pont lett. A fanboyok persze azonnal miszlikre szedték szerencsétlen cikkírót, pedig ugye annyira nem borzasztó a végeredmény, ráadásul sokkal inkább egy szerkesztői mellényúlásnak voltunk szemtanúi, vagyis hogy olyasvalakire lett bízva a teszt, akit nem különösebben érdekel a széria (senki ne legyen kíváncsi a legújabb NFL játék értékelésére az én karmaim közül).

Viszont olyan nagy baj, ha megismerünk más véleményt is, vagy ha a szeretett játékunk Metacritic átlaga 94 százalékról 93-ra csökken? Ez is megtörtént ugyanis, mikor a Washington Post viccesnek szánt szatírája került fel a másik nagy értékelő oldalra kritika gyanánt titokzatos módon 40%-ra beárazva (egyedüliként ilyen mélységekben), holott a neves lap korábban egy 100%-os értékelésű “rendes” ismertetőt is villantott. A kemény vonalas rajongók reakciója persze ezúttal sem maradt el, többen petíciót kezdeményeztek, miszerint tüntessék el az átlagot rontó értékelést és a hiszti olyan mértéket öltött, hogy egy gyenge pillanatában még az idősebb Drake szinkronhangjaként ismert Troy Baker is aláírta (később meg elhamarkodott, buta lépésnek aposztrofálta tettét).

kep_uncharted_4_a_thiefs_end_05

Talán mindezt visszavezethetjük arra, hogy bizony mindenről a hype tehet, vagyis a marketing gépezet által, már a fejlesztés alatt világűrig gerjesztett elvárások. Pedig a széria első epizódját kerek tíz esztendővel ezelőtt pont nem ez jellemezte. A 2006-os E3-on még cím nélkül bemutatkozó tech demóra mindenki elismerően bólogatott, de nap végén sokkal inkább volt téma a Heavenly Sword, az új Killzone, vagy éppen bármi más, például a Metal Gear 4. A Crash Bandicoot és Jak & Daxter szériákkal a háta mögött már akkor is elismert stúdió volt a Naughty Dog, de messze nem annyira, mint manapság. Napjainkban viszont hihetetlen mértékű a felhajtás, divat lett a szuperlatívuszok etalonjaként hivatkozni rájuk, ami dicséretes és javarészt meg is érdemlik, viszont mindennek ára van. S ez pedig a már említett hype, aminek hátulütője, hogy olyanok is felfigyelnek a játékaikra, akiket normál esetben nem érdekelne – irrealisztikus elvárásokat támasztva (mindenkinek megvan a kíváncsi öreg bácsika sztorija, akire a boltban rábeszélték az internetet, pedig szerencsétlennek még számítógépe sem volt?).

Kinek a hibája mindez? Senkié és mindenkié. Sokat változott a világ, a játékfejlesztés geekparádéból szép lassan milliárdos üzletággá avanzsált – a pénz diktál, ahogy az élet más területein is. Nem akarok kibújni a válasz adás alól: felelős jelentős mértékben a média, de maguk a játékosok is. Öntsünk tiszta vizet a pohárba: az Uncharted 4 egy videojáték, s noha annak nagyon jó, nem fogja helyetted holnap ötösre megírni a dolgozatot, nem nő tőle harmadik kezed és a NASA sem fog felkérni az űrprogramjának megsegítésére, ha végigjátszod. Ugyanezen elven kár tőle mást várni mint ami: egy nagyon szuper akció kalandot. Aki nem szereti a műfajt, másfelé kereskedjen, mert ez bizony nem GTA, nem CoD és nem is Witcher. Ha pár óra után az a véleményed, hogy “Naggyott csalodta ma játkba!”, akkor az inkább a Te hibád. Ugyanis az Uncharted 4 a maga nemében tökéletes alkotás és szép lassan ennyi mellébeszélés után rá is térhetünk arra, hogy miért.

ki_uncharted_4_a_thiefs_end_9

Nem akarom sablonos módon a sztori részletes ismertetésével folytatni és ennek csak részben az az oka, hogy az az időszak már véget ért, amikor a Commodore Világ aktuális számát böngészve élvezettel olvastunk el akár egy 11 oldalas végigjátszást is, úgy, hogy a játékkal magával nem is rendelkeztünk. Az Uncharted széria gerincét mindig is a hihetetlenül jól megírt és prezentált (még ha nem is mindig eredeti) sztori, remek szereplőválasztás, kitűnő szinkronszínészek, kiváló karakterfejlődés jellemezte – mindez részét képezi az élménynek, még ha úgy is tűnne, hogy egy filmről beszélek. Éppen ezért vétek lenne minderre betűket pazarolni, hiszen nincs nagyobb élmény mint mindezt első kézből megismerni és biztos vagyok benne hogy mindenki inkább ezt is választja, lévén egy kalandjáték egyik legfőbb összetevője a történet. Legyen elég egy összetett mondatban annyi, ami az előzetes anyagokból, trailerekből kiderült: a visszavonult és meglehetősen unalmas életet élő Nathane Drake szeme igencsak elkerekedik, mikor halottnak hitt és (a játékos számára) ismeretlen bátyja előkerül és élete nagy kalandjára hívja.

A játék elég merészen az idősíkok váltogatásával indul, amely eszköz előkerült már ugyan a korábbi részekben, de egyáltalán nem volt jellemző rá ilyen mértékben. Megmondom őszintén, el is húztam a szám eleinte, de a készítők mentségére szóljon, hogy a cselekmény igazi beindulásának idejére helyére kerülnek a fogaskerekek és utólag én is azt mondom, hogy a sztori felfűzése és a karakterek bemutatása szempontjából nem is lehetett volna ideálisabban elrendezni ezeket a részeket. Zseniális például az “A normal life” című 4. fejezet, amelyet elsősorban a sorozat kedvelői fognak értékelni, hiszen bemutatja a rég nem látott, előző kalandok óta megállapodott főhőseink unalmas hétköznapjait, és teszi ezt hihetetlenül bájos módon. Akik nem játszották a korábbi játékokat, vagy pusztán az akcióra vannak ráállva, azok tölteléknek érezhetik ezt az epizódot, pedig abszolút nem az (én például sokkal inkább éreztem annak a motorcsónakos kezdést), hiszen amellett, hogy remek kikacsintás a rajongóknak, elég fontos dramaturgiai szempontból is, és sokat hozzáad a sztori érzelmi hátteréhez. Emellett rengeteg apró részlet és emlék van szétszórva a lakásban, ami mosolyt csalhat az előző kalandokban résztvevők arcára. Egész biztos vagyok benne, hogy én például 3-4x annyi időt eltöltöttem ezen a pályán, mint bármelyik normális ember.

ki_uncharted_4_a_thiefs_end_19

Zseniális például az említett fejezetben, hogy előkerül egy PS1 és lejátszhatjuk a cég első nagy sikerének, a Crash Bandicoot debütáló részének az első pályáját. Amit viszont alighanem mindenki értékelni fog, még a retro gyűlölők is, hogy hihetetlen fejlődésen mentek át, az eddig is igen magas színvonalról ismert Naughty Dog féle átvezetők. Többször bejátszik az “uncanny valley” érzés, annyira realisztikus az egész, a párbeszédeknél pedig sokszor már nem is szükségesek szavak, hiszen az arcrezdülések, a mimika, vagy pár gesztus beszédesebb – csakúgy mint a való életben (főleg Elenát érdemes figyelni az említett részben). De általánosan elmondható, hogy nagyon helyükön van a karakterek mozgása is (naná, hiszen igen magas szintű mocap felhasználásával készültek, valódi színészek bevonásával). A játék ott sem vall kudarcot, ami sok játékfejlesztő rémálma: ha a karakternek interakcióba kell lépni a környezetével, például meg kell fognia egy üveget, és egy jóízűt húznia belőle. Jó látni, hogy ezek a részek sem suták, hanem abszolút realisztikusak.

Az átvezetők egyébként már nem előre rendereltek, hanem a játék engine-jével, valós időben generálódnak a képernyőre. Mindez előrevetíti, hogy az in-game grafika is mekkora fejlődésen esett át. Nehéz ezt szavakba önteni, és pár kép sokkal beszédesebb ez ügyben. Mégis ha jellemezni kellene, gondoljunk csak arra, hogy nem csak generációváltás történt, a PlayStation háza táján a harmadik rész óta, de volt ugye egy The Last of Us is, ami eleve már egy szintugrás volt PS3-on is az előző Unchartedekhez képest. A negyedik rész abszolút ezt a vonalat követi mind részletességben, mind kidolgozottságban, s ne feledjük, hogy ez a készítők első játéka ami nem átirat, hanem már kifejezetten PS4-re készült. Ez nagyon meglátszik, hihetetlenül aprólékosan ki van dolgozva a környezet, még ott is, ahol a játékos csak elsuhan. Az egyik legjobb példa a madagaszkári autós üldözés, ami az E3 demóból is ismert – rengeteg elágazás van, bármelyiket választhatjuk és ugyanolyan magas szinten ki vannak dolgozva, pedig egyáltalán nem biztos, hogy a játékos arra gurul-e majd vagy sem. De említhetném azt a tényt is, hogy az ugrálós részeknél már egyáltalán nem egyértelmű sokszor, hogy merre is kell menni és nem azért, mert minden eddiginél több az elágazás, vagy megoldási lehetőség. Hanem mert annyira részletes a grafika, hogy sokszor már nem egyértelmű, hogy ha odébb ugrok, akkor azon a peremen meg tudok-e kapaszkodni (amire a korábbi részeknél azért egyértelműen építeni lehetett).

kep_uncharted_4_a_thiefs_end_03

Ez az aprólékos kidolgozás a játék egészére jellemző, és itt válik el, mennyire hihetetlen mértékű tartalmat kellett legyártani a Naughty Dognak. A károgók persze erre rögtön rá tudják vágni, hogy így könnyű, hiszen egyrészt több száz ember dolgozott a projekten, másrészt meg ott volt a Sony feneketlen pénztárcája anyagi háttérnek. Amellett hogy mindkettő igaz, nem teljesen fair ezzel vagdalkozni és nem árt ezt is tisztába tenni. Lehetne említeni, hogy az első Uncharted bizony viszonylag kis létszámmal, 50-60 fős brigáddal is minőségi munka volt (az eredeti Crash Bandicootot meg mindössze 8 ember hozta össze), de mindez olcsó kifogás lenne. Tetszik vagy sem, ma már nincs AAA játék több száz fős fejlesztőgárda nélkül. A kiadási időpont nagy úr és a mai top játékok grafikai szintje hihetetlen mennyiségű munkaórát igényel – elengedhetetlen külsős cégek bevonása. Ami meg a büdzsét illeti: a top játékok mindig is sok pénzből készültek. Minden nagyobb kiadónál (de főleg a két konzolgyártó óriásnál) lehetne x db másik példát mondani, akik szintén “feneketlen” költségvetéssel rendelkeznek. Viszont ha az ember józan ésszel belegondol, ez egy üzleti vállalkozás. Szóval biztosan sok pénz megy el a fejlesztés során, de nem végtelen mennyiségben, hiszen ez üzlet (is), amin szeretnének a nap végén keresni. Pontos adatokat nyilván nem fognak soha az orrunkra kötni, de egy Naughty Dog játék egész biztosan nem kerül többe, mint egy Halo, egy GTA, vagy bármelyik másik top cucc. Ami viszont óriási különbség, hogy mindezzel tudni kell élni is. Lehet hogy közhely, de a Naughty Dog már többszörösen bizonyította, hogy jó hozzájuk befektetni. Míg csak a Sony háza tájáról kapásból tudnánk mondani pár olyan címet, ami a sok, vagy netán a hosszabb távú anyagi támogatást nem igazán hálálta meg a minőség oltárán makulátlanul (khhm, Order 1886, khhhmm Gran Turismo sorozat).

Az Uncharted 4 nem csak grafikában nyújt maradandót, de játékmenetben is vannak újdonságok. Hazudnék, ha bármelyiket forradalminak titulálnám, mert nem az, de hozza a megszokott szintet és kibővíti azt pár izgalmas újdonsággal, ami mind az elkötelezett rajongókat, mind a stílus újonnan érkezett kedvelőit kellőképpen kiszolgálják. Ott volt például az igéret, hogy kitágítják a játékteret. Bejött! Persze az Unchartedből nem lett egyszeriben Grand Theft Auto, ugyanolyan “csőjáték”, mint a korábbi részek, hiszen a stílus sajátja ez, kár is többet várni. Viszont a cső több helyen meglehetősen kitágul (hogy maradjunk ennél a képzavarnál) és több megoldási lehetőséget kínál. A legjobb példák a nagy, nyitott pályák, ahol többnyire autóval közlekedhetünk, és valamennyire szabad kezet kapunk a feladatok teljesítésének sorrendjét illetően. Másik példa a lopakodós játékstílus behozása. Persze nem igazi újdonság ez sem, hiszen eddig is jelen volt a széria életében, most viszont egy lapáttal rátettek a készítők és gyakorlatilag bármely akció részt megoldhatjuk ilyen módon is. Ehhez jön a korábban már említett szintlépés grafikai részletesség terén, ugyanis a dús aljnövényzet segíti ezen törekvéseinket (ebben tudunk ugyanis elbújni). Nagyon élvezetes ez a játék elem, még ha a butácska AI néha kissé rontja is az összképet.

kep_uncharted_4_a_thiefs_end_06

A leglátványosabb újítás viszont kétségtelenül a nagyobb víz alatti pályák, pályarészek behozása. A Naughty Dog már a kezdetektől fogva tervezte ezt a témát, az első részbe konkrétan egy egész víz alatti fejezetet megálmodtak, ám ezt ki kellett vágniuk, mert nem tudták kellő minőségben megvalósítani (egyrészt technikailag, másrészt játékmenetben). Az Uncharted 3-ban ugyan már voltak vizes élményeink, de nyugodtan kijelenthető, hogy a negyedik rész túlmutat azokon. Javarészt persze ezért, mert itt már konkrétan búvárkodhatunk kicsit, valamint hogy ezek a részek legalább olyan jól ki vannak dolgozva, mint a felszín.

Sztoriban nem húz semmi igazán váratlant, vagy merészet a játék. Talán az idősebb Drake fivér “árulása” lehet meglepő fordulat, de a jók mindvégig jók maradnak, a gonoszak meg rosszak. Korábban lebegtetve volt, hogy esetleg szereplők meg fognak halni, esetlegesen az is, hogy nem véletlenül ez Drake utolsó kalandja. Egy friss interjúban azonban Neil Druckmann, a játék creative directora elárulta, hogy tudatos terelés volt mindez, eszük ágában sem volt senkit kinyírni, pláne nem az ikonikus főhőst. Mindössze szerették volna kicsit bizonytalanságban tartani a rajongókat és lássuk be, mindez jót tett a játéknak. Részemről teljesen elégedett vagyok a lezárással. Gyakorlatilag mivel a Naughty Dog kijelentette, hogy részükről nincs tovább az Uncharted és ez volt az utolsó rész (persze nincs kizárva, hogy a jogtulajdonos Sony egy másik brigáddal újabb epizódokat szállít majd), ezért dupla lezárást kapunk. A játék végi, sztorihoz már szervesen nem csatlakozó epilógus jó kis bónusz, főként a rajongóknak, maximum megint csak azoknak lehet kissé unalmasabb, akik nem túl nagy lelkesedéssel, vagy egyáltalán nem játszották a korábbi részeket.

kep_uncharted_4_kepek_150130_04

A Naughty Dognál amúgy is úgy álltak hozzá az új rész munkálataihoz, hogy szinte minden átvezetőnél valaki javaslatot tett, hogyan tegyék azt valamennyire játszhatóvá. Ezek a szinte akciómentes, járkálás szimulátornak csúfolt részek egyértelműen ezen törekvés gyümölcsei, de a visszaemlékezős részek is, mikor a két Drake fivér még gyerekként “kalandozik”, korában mindössze átvezető videó képében léteztek. Sok kritika egyébként ezeket a részeket tekinti a játék abszolút mélypontjának (a kevés akció miatt), s noha szerintem annyira nem is lógnak ki, azt el kell ismerni, hogy a testvérpár gyerek verzióit nem találták el annyira. Egyrészt kicsit már magában is suta, ahogy kinéznek, de ugye az Uncharted 3-ben Drake-nek volt egy egészen kiválóan lemodellezett fiatalabb énje, és a mostani merőben eltér attól. Kár érte.

Ha már a negatívumoknál tartunk, bele lehet még kötni abba, hogy a viszonylag nagy időugrások ellenére alig öregszenek a szereplők, vagy hogy a nagyon részletesen kidolgozott környezet ellenére a szokásosnál is kevesebb a megvizsgálható tárgy, ereklye. Panaszkodhatnánk a kicsit túl könnyű akciórészek miatt, vagy hogy túlságosan is a képünkbe vannak tolva a hintek, ha elakadunk. Netán a sztori második részében keveset változó setting is felróható (itt jellemzően végig a dzsungeles részek dominálnak), mégis: egyiket sem érzem olyan kirívó problémának, ami miatt megérné pálcát törni a játék felett. Utóbbinak személy szerint kifejezetten örültem is, hiszen a közvélekedéssel ellentétben (amely az eredeti trilógiából a második részt tartja a legjobbnak) nekem a debütáló rész a kedvencem és pont egyrészt a helyszínek miatt.

kep_uncharted_4_kepek_150130_03

Összességében az mindenképp elmondható, hogy az Uncharted 4 méltó folytatás, abszolút illeszkedik a korábbi epizódok sorába és átviszi az azok által magasra tett lécet. Pedig nem mindig volt teljesen garantált a siker, a játék fejlesztését pár sötét felhő is megzavarta. Az egyik, amikor jelentős, több mint fél éves csúsztatást jelentettek be (eredetileg 2015 végén jelent volna meg), a másik pedig több, kulcsfontosságú fejlesztő kiválása. Kétségkívül Amy Henning, a játék korábbi kreatív fejesének és írójának a távozása volt a legfájdalmasabb 2014-ben, de szintén komoly veszteség Richard Lemarchand, a sorozat egyik vezető designerének elvesztése is, aki már a The Last of Us fejlesztésének idején, 2012-ben más vizekre evezett. Az okokról nem lehet tudni semmit (a cég és a felek nagyon diszkréten kezelték a dolgot) talán csak sejteni, hogy őrség váltás történt.

Ugyanis a stafétát az a Neil Druckmann, Bruce Straley páros vette át, akik a The Last of Us-szal már bizonyítottak. Kreatív nézet különbségekről csacsogtak a madarak (és ennek megfelelően pár már szerződtetett színész is le lett cserélve), ezért érdekes lenne tudni, milyen irányt vettek volna Drake kalandjai az eredeti tervek szerint. Erről már azonban nem szól a fáma, valószínűleg örökre titok marad. Mindenesetre a napokban napvilágot látott egy teória, miszerint az eredeti elképzelés alapján Nate testvére lehetett a főgonosz, és ezt a játék legelső, pusztán narrálós teasere alá is támasztja, amelyben egy korábbi szinkronszínész olyan hanglejtéssel és szavakkal beszél öccséről, mint aki kifejezetten neheztel rá, és forr a bosszútól.

Panaszra okunk persze így se lehet, végső értékelésként azt lehet mondani, hogy az Uncharted 4 kiváló játék lett. Egyöntetű vélemény alapján érettebb, komolyabb a sztori, s noha Nate továbbra is gyerekesen mókázik, érezhetően a végső mondanivalóra van kihegyezve az egész történet, miszerint vannak fontosabb dolgok a világon, mint holmi kincs és ezek az emberi kapcsolatok. Jó üzenet ez a felnövő generációnak, pláne mindezt egy sokak által lesajnált műfajú videojátéktól.

S akkor a végső értékelés? Tökéletes? 10/10? 8.8? Egyik sem, de kit érdekel? A játék végig szórakoztató, látványos és bátran állítható, hogy a PS4-es címek közül a jelenlegi etalon, ami a grafikai szintet illeti. Ha mindenképp pontszámok közé kell szorítani, akkor egy tízes skálán marad a kilences, hiszen mint látható, vannak apróbb hibái. Ha valaki azonban szereti az ilyen jellegű játékokat, bátran belevághat, értékelésekre amúgy sem érdemes adni, hiszen ez valamennyire szubjektív műfaj. Érdemesebb hinni a saját érték ítéletünknek, mint sem befolyásolva lenni. Vállald fel a véleményed, legyen saját ízlésed!

(a tesztpéldányt a Sony Europe bocsátotta rendelkezésünkre, amelyet ezúton is köszönünk)

A pontozási rendszerünkről itt olvashatsz bővebben.

Részletek
 
Pozitív

- lélegzetelállító látványvilág
- nagyfokú részletesség
- emberi érzelmek az átvezetőkben
- kiválóan elmesélt sztori és szereposztás

Negatív

- a főszereplők fiatalabbik énje nem túl szimpatikus
- butácska AI
- a játék második felében kevéssé változó setting

Szerkesztői értékelés
 
Grafika
10

 
Hangok/zene
10

 
Irányítás
9.0

 
Játékélmény
9.0

Összes pontszám
9.0

Az értékeléshez vidd fölé az egeret
Olvasói értékelés
 
Grafika
8.1

 
Hangok/zene
8.9

 
Irányítás
7.1

 
Játékélmény
8.9

Olvasói pontszám
26 értékelés
8.3

Értékelted ezt