Video Games
5 hozzászólás

Wolfenstein: The New Order játékteszt

szerző : dátum : 2014. május 30.
 

Alternatív történelem, ahol a nácik nyerték a második világháborút? Őrült kísérletek, robotizált kutyák, és harcosok? Töménytelen akció lopakodással fűszerezve? Változatos helyszínek, feszes történet? Ha ezekre vágysz, nem kérdés, bele kell vágnod az új Wolfensteinbe, biztosan nem bánod meg.

A fiatalabb generációt leszámítva talán kevés olyan gamer van, akinek a Wolfenstein 3D ne lett volna meghatározó élmény az életében. Amikor idestova 22 évvel ezelőtt megjelent, nem nagyon találkozhattunk még FPS játékkal, ezért teljesen újszerű élményben lehetett részünk. Az, hogy ez az új élmény nácik gyilkolásával párosult, egyszerűen a korának egyik legcsúcsabb játékává tette. Hetekig toltam megállás nélkül, sok kellemes, emlékezetes pillanatot köszönhetek neki, ilyen érzést akkoriban csak a Doom tudott utána előhozni belőlem.

wolfenstein_the_new_order_teszt_5

Mint minden sikeresebb, nevesebb játéknak, a Wolfnak is jelentek meg folytatásai, volt ezek közt jobban és rosszabbul sikerült epizód is. Amikor az új részről érkeztek az első információk, majd az egyre több részletet megmutató gameplay videók, egyre nehezebben lehetett elképzelni, hogy egy régi receptre épülő, igazi old school lövölde jól sülhet el manapság. A Riddick-játékokon edződött fejlesztők azonban megmutatták, még mindig érzik, hogyan lehet a sötétebb tónust izgalmas történettel ötvöző akciójátékot összehozni, mindezt úgy, hogy a sorozatot meghatározó vonások is visszaköszönjenek.

Vágjunk hát bele

A The New Order elé leülve az első kellemes múltidéző élmény a nehézségi szint kiválasztása volt. Az öt fokozat közötti különbség nem csak a nevükben rejlik, hanem főhősünk arcképében is megmutatkozik. A bébi arcú főhőstől a vérbe fordult agresszor kinézetűig választhatunk fokozatot, jó szokásomhoz híven a közepesnél maradtam – ennél könnyebb nehézségen igazi játékos nem kezd bele semmibe, nehezebb fokozaton meg akkor nem, ha még tesztet is kell írnia róla, és a végére akar érni a stuffnak belátható időn belül.

wolfenstein_the_new_order_teszt_6

A kaland egy hosszúra nyújtott, bár kevésbé unalmas prológussal kezdődik, ahol a gonosz Deathshead bázisa ellen vonulunk, hogy véget vessünk a németek háborús előnyének. Mondanom sem kell, az akció nem feltétlenül a tervek szerint sül el, és beindulnak a bonyodalmak, illetve azok az események is, melyek megváltoztatják a történelem menetét.

Amellett, hogy megtanulhatjuk a játékmenetet, ízelítőt is kapunk arról, hogy mi is vár ránk a játék során; épületnyi magasságú háromlábú robot, amit King Konghoz hasonlóan kerülgetnek a vadászgépek, hatalmas robot kutyák, amik a vízbe zuhant, és onnan kievickélő katonákat marcangolják darabokra, rémisztő külsejű német katonák, gonosz főellenség vára, és mindent más, ami csak a szem-szájnak ingere.

wolfenstein_the_new_order_teszt_1

Múlt és jelen jól megférnek

Miközben előre verekedtem magam az erődítmény jellegű várban, rám köszönt ez első igazán múltat idéző élmény. Az egyik teremben déjà vu érzés fogott el, amikor egy festményekkel kirakott falat nézve beugrott: itt bizony kéne lennie egy titkos szobának! És lám, addig kutakodtam, amíg csak találtam egy kapcsolót, ami kinyitotta az egyik festmény mögötti titkos ajtót, és már mehettem is felkutatni, mit rejt. Igen, szerencsére jó pár hasonló momentum van a játékban, ami mind a régi jó Wolfot idézi. Például megeheted a kutyák ételét életerőért, titkos járatokat találhatsz, náci kincseket gyűjthetsz, és így tovább, ez mindenképp díjazandó, a készítők a hasonló megoldásokkal vissza tudták hozni a régi epizódok hangulatát.

wolfenstein_the_new_order_teszt_2

A harcokat nem lehet nem szeretni. Bár aki a visszatöltődő életerőkhöz és QTE-hez – quick time event – van szokva, azt el kell, hogy keserítsem, egyik sem szerepel a játékban. A Wolfeinstein egy igazi keményvonalas, régi tradíciókat követő FPS. Van életerőnk, és páncélunk, amit ha ledarál rólunk az ellenség, akkor annyi, nincs menekvés, kivéve persze, ha életerő csomagokat, páncél darabokat, ételt, vagy egyéb töltődésre alkalmas dolgokat magunkhoz veszünk. Nincs falak mögött bujkálás, hogy fél perc múlva majd teljesen fullon ugorjunk az ellen nyakába. Pff, amúgy is milyen az már?! Itt csak repkednek a golyók, rakéták, német vezényszavak, és a testrészek. Az igazi régivonalas játékmenet visszaidézése érdekében esetleg a menüben még lehetett volna egy opció arra vonatkozóan, hogy a fegyvereket, töltényeket, életerő csomagokat ne külön gombbal kelljen felvenni, hanem elég legyen átfutni rajtuk, de persze ez már csak az én akadékoskodásom, semmi több.

wolfenstein_the_new_order_teszt_7

Az újkeletű megoldások közé tartozik a Perk rendszer bevezetése. Elég ügyes találmány, itt nem kell pontokat osztogatni, és semmi hasonló dolgot művelni. Egyszerűen van négy kategória, nevezzük négy játékstílusnak, amiken belül akkor fejlődhetünk, amikor kihasználjuk az adott stílusra jellemző dolgokat. Például ha öt katonát késsel végzünk ki, akkor képesek leszünk dobókésként használni a pengéket, és így tovább. Elég jól kivitelezett ötlet, nem szakítja meg az akciót a tapasztalati pontok elosztogatása, és a spekulálás. Ráadásul biztos, hogy azokon az ágakon fejlődünk automatikusan, amiket ténylegesen használunk.

TOMI KÜLÖNVÉLEMÉNY: A Wolfenstein: The New Order valahol a régi, és az új iskola közötti területen mozog. Habár nem kell kulcsok után kutakodnunk, és egyáltalán nem fogunk órákat bóklászni az egyes pályákon, mégis elfog bennünket az a nosztalgikus élmény, amit egy DOOM, vagy épp a Wolfenstein 3D képes előidézni. A sztori egyszerű, ám annyira nem nagyszerű, egy minden ízéből klisékből felépülő alternatív történelem á la náci világuralom a II. Világháború után. William J. Blazkowicz sokadjára is visszatér, hogy pontot tegyen a náci rezsim rémuralmára. A darálás alatt amúgy sincs sok időnk a történetre koncentrálni, ami nem is baj, hiszen elsősorban az akció miatt ruházunk be egy ilyen játékra. A 2009-es Wolfenstein számomra nagy csalódás volt, amilyen jól indult, úgy vállt lapossá, önismétlődővé küldetésről-küldetésre. A The New Order szerencsére visszahozta a mundér becsületét, és sok év után végre, ha nem is tökéletes, de egy igazán tökös Wolfenstein játékot kaptunk.

wolfenstein_the_new_order_teszt_3

A kaland során a helyszínek nem ismétlődtek, nem volt az az érzésem, hogy a kettővel ezelőtti pályán is mintha ugyanitt rohangáltam volna. Van itt holdbázistől kezdve a horvát fogolytáboron át a tenger alatti titkos rejtekig minden. Ezt fűszerezik a szokásos, és már szinte elmaradhatatlan náci kutatásokkal, zsidó titkos fegyverekkel, rejtélyekkel, misztikummal, és akcióval, számomra kellemes, és mégis koherens egyveleget alkotva ezzel. A történetet, és az élményt kiegészíti az a rengeteg újságcikk, és egyébb dokumentum, amiket a játék során találhatunk. Ezeket olvasva egyébként rengeteg bújtatott poénnal is lehet találkozni, ezért érdemes minden ilyen lehetőséget megnézni, elolvasni, mert ezek teszik igazán teljessé az élményt!

Némi üröm az örömben

Sajnos nincs hibátlan játék, és ezt a kijelentést a Wolf sem cáfolja meg. Harcaim során sajnos néha az ellen nem bizonyult túl okosnak, és a rongybaba fizika is párszor röhejesebben sült el, mint kellett volna. Zavaró dolgok ezek, és néha vicces eredményekkel is járnak, de azért a kihívás így is adott volt. A létszám, és néhány ellenfél páncélzata így sem engedte, hogy ne vegyem komolyan a náci erőket. Ha kell, fedezéket keresnek, esetleg megkerülnek minket, vagy hasonló szép manőverekbe kezdenek, de néha mintha a birodalmi kondícionálás köde ülne az agyukra, és elnyomná az intelligenciát.

wolfenstein_the_new_order_teszt_4

Egy dolog még szemet, akarom mondani fület szúrt. A hangok a német kiáltozásokkal, párbeszédekkel, és a zenék kiválóak, egyben volt az egész. Akkor mi lehet a baj, teheti fel jogosan bárki a kérdést. Nem bírom megállni, hogy megemlítsem, egész egyszerűen bénán keverik le a zenéket szinte az összes jelenetnél, ilyet gyenge megoldást még nem hallottam sehol. Ha véget ér egy átvezető jelenet, elvágják a zenét is, ez nagyon idegesítő, főleg amikor ilyen jó zenei trackek vannak egy játék alatt. Erre figyelhettek volna, mert nagyon megtöri a hangulatot, amit olyan szépen felépítenek a már-már tarantinói feszültséggel és akciókkal fűszerezett jelenetek. Emellett érdekesség, hogy a multiplayer opció teljesen hiányzik a játékból. A mai világban megszokhattuk, hogy legtöbbször a multi a lényeg, aztán mellé rittyentenek egy sztori központú egyjátékos részt, de nem az a mérvadó. Itt kérem nincs ilyen. Itt a story és az egyszemélyes kampány visz el a hátán mindent, de szerencsére legalább igen jó teljesítménnyel.

A New Order egy good order

Összességében van egy kellemesen feszes történetünk, ami szépen viszi magát előre a fordulataival, és változatos színhelyeivel. Ez rendesen egyben van, és a tizenhat fejezetnek köszönhetően nem csak négy-öt órás szórakozást nyújt a játék. Ezt még kibővíti egy, a prológus közben kikerülhetetlen döntéshelyzet, ami második játékra hozhat változásokat. Ugyan nem durván számottevőeket, de mégis új élménnyel gazdagodhatunk. Kellemes megoldásnak tartom, hogy nagyon sokszor magam dönthettem el, hogy őrült módjára fegyvert ropogtatva török be az adott pályarészre, vagy épp csendben, lopakodva, kerülő utakat használva. Ezekre a New Orderben szerencsére majdnem mindenhol lehetőség van, ezért azt hiszem elég sokan meg fogják találni a számításukat játék közben. Ebből adódóan a játék igazi csőjátéknak sem nevezhető, mert mindig lehet találni egy kis mellékjáratot, vagy épp fel lehet fedezni alaposan egy nagyobb nyílt területet a taktikázáshoz.

wolfenstein_the_new_order_teszt_8

Összességében elégedett álltam fel a végigjátszás után, kellemes újítások, és visszaköszönő régivonalas megoldások kísérik végig az Új Wolfenstein játékot. Azt hiszem, ennek nem utoljára futottam neki én sem, mert legalább egyszer még kíváncsi vagyok rá nehezebb fokozaton is.

Részletek
 
Pozitív

- Pörgős akció és lopakodás
- Változatos helyszínek
- Kellemes egyvelege a régi és az új elemeknek
- Nagyon eltalált zenék, hangok
- Jól felépített háttérvilág

Negatív

- Ellenfelek intelligenciája, és rongybaba effekt
- Idegesítően elvágott zenei blokkok

Szerkesztői értékelés
 
Grafika
8.0

 
Hangok/zene
8.0

 
Irányítás
8.0

 
Játékélmény
7.0

Összes pontszám
7.0

Az értékeléshez vidd fölé az egeret
Olvasói értékelés
 
Grafika
8.5

 
Hangok/zene
8.5

 
Irányítás
9.6

 
Játékélmény
9.6

Olvasói pontszám
7 értékelés
9.1

Értékelted ezt

Összegzés
 

Ha egy kis modern köntösbe bújtatott múltidézésre vágynátok, akkor mindenképp ajánlani tudom.